A PORTRÉ PÉNTEK sorozat keretében igyekszünk mindig valakit közelebb hozni az olvasókhoz, akik arcról bizonyára roppant ismerősnek lesznek, ám talán sok közületek nem tudjátok pontosan, hogy kiről van szó, és főképp, hogy mivel foglalkozik, illetve miért fontos egyetemünk életében.

 Dr.Flóra Gábor

 Dékán, Egyetemi professzor 

  ,, ... az igazságtól úgyse kell félni...”

 (a képen kislányával, Katinkával)

Marosvásárhelyen született, 1965-ben, majd az 1980-as évek második felében szerez diplomát a kolozsvárai Babeş-Bolyai egyetem filozófia-történelem szakán, bár a szociológiához való vonzódás már akkoriban megmutatkozik esetében.  ,,Abban az időben a szociológia egyetemi szintű művelésének még komoly akadályai voltak, a filozófia szakon lehetett csupán egy szakirányként felvenni, ez volt tehát a legtöbb, amit ebből akkor ki lehetett hozni”.

Az egyetem után nem volt lehetősége arra, hogy a felsőoktatásban vagy a kutatói szférában helyezkedjen el:  ,, tervezett, központosított kihelyezési politika érvényesült, tehát minden végzős hallgató köteles volt elfoglalni egy tanári állást, valahol az ország valamelyik sarkában”. Jó tanulmányi eredményei alapján nem kerül nagyon távolra, hanem a Brassó melletti Feketehalom középiskolájába, ott éri a rendszerváltás. Ezt követően két évig az újjáalakult sepsiszentgyörgyi elméleti Mikes Kelemen Líceumban tanított.

Továbbra is a felsőoktatás vonzza, ám még azelőtt adódott számára egy továbbtanulási lehetőség a prágai Közép-Európai Egyetemen, amit nagyon jó döntésként értékel: ,, számomra a nemzetközi kitekintés kezdetét jelentette és hihetetlen változás volt, hogy bekerültem ebbe a multinacionális környezetbe. Az egyetemnek minden hallgatója gyakorlatilag más országból jött, és nyugati tanárok vezetésével dolgoztunk.” Egy év elteltével lehetősége nyílt rá, hogy tanulmányait a híres oxfordi egyetemen folytassa.  Prágába visszatérve a nacionalizmus kutatóintézetének munkatársa volt Ernest Gellner professzor vezetésével, kinek személye nagy hatást gyakorolt rá.

(Oxford)

Doktori tanulmányait illetően dilemma elé került, miszerint külföldön folytassa, vagy pedig fogadja el a PKE oktatói állását. Utóbbit választja, már csak azért is, mert, szavaival élve ,, egyre inkább úgy éreztem a külföldi tanulmányaim során, hogy kezdek elszakadni a hazai környezettől, és lassan bizonyos szempontból kívülálló szemével tekintem a hazai helyzetet.”.

1995-ben belekerül a hazai realitásba, de mindez nem rettenti el, inkább kihívásként értékeli. ,, Nagyon nehéz volt a kezdeti időszak, mert szinte sokkhatásként ért az a realitás, amivel itt találkoztam a külföldi évek után, az akkori körülmények  sokkal rosszabbak voltak, mint a mostaniak. Teremhiány volt, kisebb esőzések után is gyakran elázó alagsori helyiségekben tanítottunk...”.

Jelenleg a Társadalomtudományi Tanszék professzoraként és a Bölcsészettudományi Kar dékánjaként tevékenykedik, feleségével és két kislányával él boldog családi életet.

 -Hogyan értékeli lassan 20 év elteltével azt az időszakot, amikor, nemsokkkal     a rendszerváltás után,  lehetősége adódott külföldön tanulni?

 Egy új világnak a kitárulkozása volt, egy felfedezés, egy hihetetlen tapasztalat. Azt láttam - a  társadalomtudományok területén legalábbis - hogy az itthoniak sok esetben nagyon elfogultan és nagyon – hogy úgy mondjam – békatávlatból közelítik meg az eseményeket, kintről nézve ez másképp látszott. Nem az ország térképe volt a középpontban és a különböző települések elhelyezve ezen a térképen, hanem az ország maga látszott kicsinek és benne a romániai magyarság még kisebb entitásnak, mert ugye nekem mindig magyaráznom kellett, hogy ki is vagyok.  Nem volt elég az, hogy Romániából, hanem milyen közösséget képviselek Romániában, és ez nyugaton mindig külön magyarázatot igényelt.  Erre különféle stratégiákkal kellett felkészülni,  hogyan is mutassam be, egyáltalán az identitás körülírása az egy kihívás volt.
A másik pedig az, hogy rá  kellett jönnöm arra, hogy a kisebbségi értékeket és ügyeket is a tudományos diplomácia eszköztárával kell képviselni, nem pedig egy elfogult és egyoldalú kiállással, hanem megvan annak a módja, módozata,  hogyan lehet bemutatni ezt a témát vagy ezt a kérdést a külföldi audiencia előtt, és hogyan lehet hitelessé tenni a nyugati társadalomtudományi szóhasználatban is és a tudományos beszédmód konvencióinak megfelelően is, hogyan lehet ezt az ügyet felvállalni.  Én ebben a kérdésben egyedülálló tapasztalatot szereztem.

-A külföldi tanulmányok alapján meg tudná határozni, hogy miben más a külföldi társadalomtudományi megközelítés, paradigma?

 A nyugati társadalomtudományi megközelítésnek az alapértéke az objektivitás, a felülemelkedés, a valamiképpen egyszerre külső és belső viszonyulás. Tehát kívülálló kell lenni, de ugyanakkor empatikus kell lenni. Az alapérték ugye az Plátónnak a jelmondata, aki az igazság szeretetét előbbre helyezi. De azt nekem meg kellett tanulnom, hogy az igazságtól úgyse kell félni, mert az igazság a mi oldalunkon van,  tehát a hitelesen képviselt igazsággal távolabbra jutunk, és hosszabb távra tudjuk megalapozni a jövőnket, mint az elfogult féligazsággal.

(Konferencián)

-Mint lassan 15 éve az egyetem oktatója és mint kari vezető, hogyan mutatná be az itt szerzett tapasztalai alapján egyetemünket kívülállóknak, például mindazoknak az érdeklődőknek,, akik egyelőre csak a blogon keresztül ismernek minket?

Azt hiszem, hogy a miénk egy sajátos értékekkel bíró egyetem, amely más intézményeknél jobban biztosítja a közösségben való tanulás, a közösségi élet lehetőségét, és ahol a szakmai szocializáción túlmenően az itt tanulók otthonosabban, otthonosabb társadalmi környezetben készülhetnek fel a feladataikra, és sajátos közösségi hagyományt, hagyományokat adhatnak tovább nemzedékről nemzedékre. Itt lehetnek teljes értékűek, magyarként, keresztényként  és szakemberként is, a szakemberek közösségén belül is, mivel az egyetem értékorientációja, nevelési környezete rendkívül befogadó és toleráns, legalábbis arra törekszik, hogy ilyen legyen. Ez véleményem szerint egy többletlehetőség, és abból a szempontból is többletlehetőség, hogy a szülőföldön, a régióban nyújt lehetőséget, tehát a régió sajátosságainak megfelelő képzési környezetet nyújt, és ahhoz alkalmazkodó képzési környezetet. Tehát nem kell elmennie távoli vidékre vagy településre, nem kell idegennek éreznie magát annak, aki minket választ.

-A szakmai kérdéseken túlmenően, talán kevesen tudják Önről, hogy mi az, ami révén igazán ki tud kapcsolódni, illetve hogy melyek a kedvenc szabadidős tevékenységei?

Nehéz munkanapok után a vacsoraasztal mellett órákig üldögélve, olvasgatva szoktam feltöltődni. Ilyenkor leperegmek, letisztulnak bennem a nap eseményei. Van amikor a hallgatás, a csend, a meditáció segít, máskor a kitárulkozás, a gondolatok, élmények megosztása – feleségem ebben is pótolhatatlan, hűséges társam. S mivel többnyire reggeltől estig távol vagyok kislányaimtól, nagy szükség van arra, hogy érezzük egymás jelenlétét, így – amikor anyukájuk átadja nekem ezt a szerepet - az esti mese sem marad el...

Kedvenc italai :  (minőségi) sör , kínai pálinka

Nem kedvelt italai : szénsavas üdítők

Kedvenc ételei : rakott krumpli, majonézes túró

Nem kedvelt ételei : hagyma

Kedvenc napszaka:  késő este 

Kedvenc könyvei: Sommerset Maugham: Akkor és most

                                Lion Feuchtwanger: Rókák a szőlőben

                                Albert Camus: A pestis

Kedvenc filmei:   Casablanca

Legjobb tulajdonsága: kitartás 

Legrosszabb tulajdonsága: erőn felüli feladatvállalás
Kedvenc helyei:  Prága, Oxford (fiatalkori szerelmeim)