PKE blog

A legyőzhetetlen élet ünnepe

"Pontosan nem tudjuk megmondani, hogy a Názáreti születése mikor is volt. De méltó, igazságos, nekünk meg üdvös, hogy a Legyőzhetetlen Nap ünnepén köszöntsük minden fények Forrását, örvendezzük eljöttét. Karácsonnyal ellentétben a Krisztosz földi életének utolsó napja ténylegesen ősi természeti ünnephez kötődik. Az Emberek Barátja meghal, mikor meghalnak az életet visszafogó erők, s a kirobbanó életet beteljesítve föltámad, hogy már többé soha meg ne haljon. Megörökíttetik az igazság: a tavasz következik a télre s az éjszakára a nappal – nem pedig fordítva." 

A krisztuskövetők föltámadás ünnepe konkrét és személyes. Nem általában beszélnek a zsigereinkben hordozott Reményről, nem ihletet adó mítoszokkal táplálják a Holnapra éhes szívünket, nem kiagyalt szép mesékkel tartják bennünk a Lelket – bár mindezek becses kincsei kétlábú kultúránknak. Sokkal többről van szó. Valódi történeti eseményre emlékeznek, hús és vér, gyönyörű személyes valóság igézi meg tekintetük, ünnepük fénye átragyogja az univerzum és az emberszív minden sötétjét.

Mintegy ezernégyszáz évvel népe rabszolgasorból való szabadulása után kelt föl a szabadító Úr ünnepi asztalától az, aki nevében is az Úr szabadítását hordozza. Elindult Jesua ben Joszef, hogy minden reá figyelmezőnek, vele valódi közösséget vallónak megnyissa az utat a teljes és visszavonhatatlan szabadság felé. Utolsó földi útjára indult, hogy aztán ez az út minden utak elsejévé váljék, a függöny mögé vezető, véresen fönséges úttá, az el nem apadó Szeretet, a nem rendülő Bizalom, a mindeneket ölelő és hordozó Irgalom útjává.

A magas ég nem elégedett meg azzal, hogy a föld porába alászálljon, hogy egyesüljön teremtményeivel, hogy tudatlan ellenségeire árassza aggódó, féltő szeretetét. Több kellett neki. Szállt tovább alá, átlépvén a halál kapuját, hogy Galilea, Szamária, Júdea útjai után bejárja Hádész tartományait. Ledöntvén az alvilág kapuját megoldotta a sötétség és a halál kötelékeit, kifosztotta az ősi Ellenség tömlöceit, elvitte a Jó Hírt az árnyékvilágban sínylődőknek.

Onnan aztán a magasba emelkedett. De nem egyedül ment föl Atyjához, vitte magával a volt foglyokat. Atyjukhoz vitte őket, haza. Oda, ahol sok hely van. Ahol mindeneknek helyet készített, vért verejtékezve. Oda, ahová rövidebb-hosszabb, rosszabb-jobb élet után megyünk egyszer mi is utána.

Most ott ül Minden Erők Urának jobbján. Ránk gondol, velünk érez, közbenjár értünk és osztogatja ajándékait. Mégis, mert szeretete határtalan irántunk, azért velünk is itt van a Kenyérben, a Borban, szerettei közösségében, a szívünkben – közelebb hozzánk, mint mi magunkhoz. Itt van a kisemmizettekkel, a megalázottakkal, a gyötrődőkkel, a leselejtezettekkel – halni készen értük-velük újra. De itt van az emberségben, erkölcsben fogyatékosokkal, a jó és a szép analfabétáival, az Országot nem ismerők hajléktalanjaival – várakozik türelemszeghetetlen és kopogtat, bebocsátásra vár. Mert nem akarja egyetlen bűnös, egyetlen tudatlan halálát sem, hanem hogy hozzátérjen mindenki, akit jónak alkotott, hogy megtérjen és éljen.

Ma, amikor a vallási meggyőződésükért, hitükért szerte a világon üldözöttek nyolcvan százaléka, mintegy 230 millió ember Krisztus követője, időszerűek és erőt adók Pál apostolnak rómaiaknak szóló alábbi szavai. Fontolgassuk őket, ízlelgessük a Biblia más igéivel, míg a Legyőzhetetlen Életnek szívünkből forrásozó vizét föl nem fedezzük. És aztán ne szűnjünk szemlélni Őt, a semmiből minket isteni természetünkben újjáteremtőt, nehogy újra alvilági bugyrokba hulljon a Fényre, a Szabadságra, az elveszíthetetlen életteljességre alkotott áldásönmagunk:

“Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? Amint meg van írva: ‘Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak.’ De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret bennünket. Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (8,35-39)   (forrás:makusz.hu)