PKE blog

A Vegyes Vasárnap a hét utolsó napján arra alkalmas, hogy bármi, ami nem fért bele a hét másik hat témájába, arról lehessen írni vasárnap. Ahogy a neve is mutatja igyekszünk minél színesebb dolgokról írni, ami azért kapcsolódik hozzánk partiumosokhoz vagy csak egyszerűen érdekes. 

 Március 15-a magyar szabadság ünnepe, a magyar ifjúság ünnepe, a nap , amely 151 évvel ezelőtt megmutatta nekünk a szavak erejét, és még nagyon sok más mindent is. Nem jár más, mint őszinte köszönet mindazoknak, akiknek része volt e csodában, és kiváltképp azoknak, kik életüket, jövőjüket, sorsukat áldozták ezen ügyért.

Március 15.-nek számos vetülete van. (Muszáj megjegyezni, hogy szerencsések vagyunk, hiszen a Vegyes Vasárnap keretében eddig csupa jeles napok kerültek bemutatásra, egy hete Nőnap, most ünnep, egy hét múlva meg annak az évfordulója lesz, hogy Mária Terézia 1776.-ban eltörölte a kínvallatást. Ha nem teszi, lehet hogy e blogot is kényszerből írnánk...?)

 Mint írtam, számos aspektusból, számos  vonatkozásban lehet vizsgálni, elemezni, értelmezni, és újraértelmezni, és ne tagadjuk le, félreértelmezni is március 15.-t, és az akkori korszellemet. Azonban, azt gondolom, helyes dolog az, ha kellő körültekintéssel, óvatossággal és alázattal, mégiscsak megpróbálunk valamilyen, számunkra és saját helyzetünkre is érvényes üzenetet kiolvasni ezen időszakból.

 Nincs lehetőségem arra, hogy számos területet átölelő elemzéseket jelentessek meg , és arra sem, hogy magam fogjak hasonlóan nagy lélegzetű fejtegetésekbe, viszont szeretnék ,,hangosan elgondolkozni" azon, hogy mit üzenhet e jeles dátum a magyar oktatásnak és felsőoktatásnak, beleértve a határon túli felsőoktatás, és ezáltal természetesen beleértve a PKE-t is.

 A híres, Landeres&Hackenast nyomdájában kiadott 12 pont között nem szerepel ugyan a felsőoktatásra vonatkoztatható követelés, azonban a röpirat egyértelműen a nemzeti szabadság,  illetve a polgári fejlődés mellett kötelezi el magát, és e célok elérésének manapság is a világon mindenhol fontos eszköze az önálló, nemzeti nyelvű oktatás és felsőoktatás.

 Vajon milyen PKE-t képzeltek volna el, illetve tartottak volna kívánatosnak a márciusi ifjak? Milyen az a PKE , amelyik méltó lehet ahhoz a szellemi örökséghez, amit ezen ifjaktól örökölhettünk?

Mindenekelőtt , azt gondolom, hogy a mai Partiumi Keresztény Egyetemnek büszkének kell lennie. Nem önelégedettnek, még kevésbé elbizakodottnak, de mindenképpen, - még ha visszafogottan is, még ha csendesen, alázatosan is-de büszkének arra, hogy létezik, hogy az elmúlt időszakban vitathatatlanul gyarapodott, hogy jogi helyzete rendeződött, és hogy adottak a fejlődés lehetőségei. Büszkének kell lennie mindazokra, akiknek mindezt köszönheti: azokra alapítókra,akik mertek nagyot álmodni, az egyetem azon  egykori és jelenlegi munkatársaira, akik mindig tették a dolguk, nehéz és szép időkben egyaránt, az egyetem azon vezetőire, akik amellett hogy a múltból tanulni kívántak, fél szemmel mindig mertek a jövőbe nézni, a diákokra, akik megtisztelték ezt az egyetemet a bizalmukkal és rábízták életüknek azt a szakaszát, mely sok esetben az emberi élet legszebb periódusát jelenti,és őszintén hálát kell adnia a Jóistennek is, hogy nehéz időkben sem hagyva magára az egyetemet, gondja volt fejlődésünkre.

 Emellett, tisztában kell lennie helyével a világban. Azt gondolom, a problémákkal mindenkor szembe kell néznie, számolnia kell a nehézségekkel, saját gyengeségeivel, és a körülmények sokszor kényszerítő erejével. Mikor önmagára gondol, akkor mindig a rosszabb, az esendőbb részét lássa, hiszen fejlődésre csak az serkent, ha tisztán látjuk gyengeségeinket. 

 És ami a legfontosabb: látnia kell az irányt, ahova tartani szeretne. Minden hajót, amelyik kifut a nyílt tengerre, érik hullámok, de ha a kapitány tudja, hogy melyik kikötőbe akar eljutni, és a legénységet egységbe kovácsolva tudnak afelé haladni,  akkor, ha lassabban is, ha a tervezett menetiránytól időnként eltérve is, de célba ér. Petőfiék vágyai sem úgy, és nem is akkor teljesültek többnyire, ahogy eltervezték, de a cél 1848 március 15.-től kezdve végig világos volt.

 Kisebbségi egyetem vagyunk, ezzel tisztában kell lenni. Ennek számos következménye van, melyeknek mindenkor tudatában kell lennünk. Ezek legfontosabb dimenziói talán a felelősség, és a fejlődés, melyek erőteljesen összefüggenek. Felelősséget kell vállalunk azért, hogy, bár nem az állam többségi nyelvén folyik nálunk a képzés, mi mégis biztosítani tudjuk azt, hogy képzésünk, egyetemiségünk színvonala nem marad el a többségi intézményekétől, és azon szülők, akik úgy döntenek, hogy ide küldik gyermekeiket tanulni, tudhassák, jó kezekben vannak, illetve aki autonómabb személyiségként maga dönt úgy, hogy nálunk szeretne tudást szerezni, annak is tudjunk 3 (vagy reméljük 3+2) év végén bátran a szemébe nézni, tudva azt, hogy megadtuk neki ugyanazt, mint amit máshol kapott ,kaphatott volna. Az ugyanis, hogy magyar nyelvű egyetem vagyunk, semmiképpen nem tekintendő önmagában véve plussz értéknek, nem mentesíthet minket semmiféle követelmények alól, sőt: többletterheket ró ránk.

 Bízom benne, hogy az a lendület, amely árad március 15.-től, az a fajta haladás iránti vágy, amely célként vezérelte a márciusi ifjakat, és az a fajta összetartozás-érzés, mely áthatotta a 151 évvel ezelőtti napokat, ahogy eddig szerencsére mindig, a jövőben is eljut majd   PKE falai közé is. 

 E gondolatok jegyében kívánok mindenkinek békés ünnepet!

 UI: emellett,  szintén az ünnep jegyében, szeretnék egy másik blogon megjelent, valóban megható történetet is megosztani az olvasókkal, mely itt érhető el.